I.évad Első rész.

Hy!

Így tök depresszióba, de átdolgoztam az első részt..

Remélem elnyeri a tetszéseteket!

Ha netán valami hiba lenne benne akkor azt kérlek nézzétek el, okom van rá..

*Utazás napja*

- Lányok mindenetek meg van?! - futkározott ide-oda apa. 

- Sajnos..- sóhajtottam. - Ugye azt te sem hitted, hogy tárt karokkal fogom várni Londont?! - néztem érdekesen rá.

- Induljunk! - sóhajtott. - Elköszöntetek a háztól? - nevetett fel kínosan.

- El, de nem értem..Jobb lenne, ha..

- Ülj be az autóba! - vágott a szavamba apám, s kituszkolt az ajtón.

 ***********

-  Loreen, add már ide azt a kurva telefont! - üvöltöztem a testvéremmel.

- Nem adom! Twitterezni szeretnék..- mosolygott gúnyosan. Majd tovább pötyögött a készülékemen, még ez is, legalább halkította volna le..jól tudta, hogy engem ez mennyire irritál.

- Lehalkítanád?! - üvöltöttem fel két perc múlva.

- Na jó! Nem bírtok ki egy órás utat?! Elegem van! Ha nem fogtok normálisan viselkedni nyár végére akkor komolyan ott maradtok Londonban..- mondta ki az előbb elhangzott szavakat apám, amik hát nekem a szívem mélyéig hatoltak. - Jess, Loreen, én nem úgy gondoltam! - sóhajtott fel apa, mivel látta rajtunk, hogy már-már a sírás határán vagyunk.

- Jó, állj meg! Innen gyalog megyek! - erőltettem ki magamon ezeket a szavakat, de hát a vége sírás lett. Rólam tudni illik, hogy nagyon ritka ha sírok, de ha valaki szavakkal megbánt, sőt ha a családomat szidja, vagy engem, akkor könnyen eltörik a mécses. Most apa ezek közül semelyiket sem csinálta, csak megijesztett..Megijesztett azzal, hogy "Londonban kell maradnom".

- Jessica! - vetett rám egy szúrós pillantást majd tovább hajtott. 

**************

- Hát lányaim, majd akkor jelentkezek nyár végén! Természetesen mindennap felfoglak titeket hívni, de kérlek..lehetőleg mindig jó hírrel szolgáljatok! - ölelt meg minket szorosan apa.

- Szeretlek! - suttogtam a fülébe..Éreztem, hogy apa enyhén elmosolyodik, majd megsimogatja a hátamat. 

"Figyelem! A London felé induló járatra elkezdődött a felszállás, kérünk minden utasunkat, hogy fáradjon a négyes kapuhoz! Köszönjük!" - szólalt meg egy hang a hangos bemondóból.

- Ne..- kezdtem el pityeregni, majd apa karjaiba omlottam. 

- De..- nézett rám kedvesen, de láttam, hogy a sírás határán volt. - Szeretlek titeket! - zárt  a karajiba minket..- Menjetek! - suttogta. Mi Lorennel elkezdtük húzni magunk utána  bőröndöket, s a kapuból már egyszer visszanéztünk  a még síró apánkra, és elindultunk egyenest a repülőgépre. 

- Tesó! - suttogott Lora. 

- Hm?! - néztem rá, azzal a *mondjad* nézéssel.

- Te szereted anyát?! - állt meg előttem, s a szemeimbe nézett. Ettől a kérdéstől mindig is féltem, hisz ki ne szeretné az anyját?! De amit velünk művelt..Jaj, istenem..Nem tudom..

- Üljünk le! - sóhajtottam, majd elindultam a kiszemelt két hely felé.

- Félsz..- sóhajtott Loreen. - A szíved legeslegmélyén szereted, de azt mutatod, hogy gyűlölöd..pedig ez nem is igaz! - veregette meg a vállamat a húgom, majd helyet foglalt..